2010. január 31., vasárnap

Székelyföldi ima


ERDÉLY IMÁJA

Ima,hogy megmaradjunk,
Itt a honi földön!
Közös a célunk,
Benne egy az Istenünk.
Mi mindnyájan
Hisszük és valljuk,
Itt kincses Erdély földjén,
Az ősök tulipános mezején
Magyarként,barátként,
Egy célért élünk,
Hogy megmaradjunk.
E tájért,
A honi földért,
Gyermekeinkért,
A piros,fehér,zöld színű,
Zászló alatt.
Kérve kérünk-
Segíts minket Istenünk!

Ámen

2010. január 27., szerda

Szent Mátyás apostolról


Dicsőséges Isten, mindeneknek Ura,
Szegények, özvegyek, árvák táplálója:
Mindeneknek te vagy kegyes Meg-váltója,
Mi könyörgésünknek légy meg-hallgatója.
Engedd Szent Atyánk benned örvendezzünk,
Mint kegyes Urunkat tégedet dicsérnünk:
Dicsőült Szentekkel Menybe bé-mehessünk,
Örök boldogságot tőled hogy nyerhessünk.
Te jól tudod Uram mindeneknek szívét,
Hajtod akaratját, vezérled elméjét:
Irgalmasságodból Szent Lelked erejét,
Nyújtod, s' bátorítod jóra tehetségét.
Hetven-két Tanítvány Krisztus seregébe,
Vala igaz Hitben, és szép egyességbe:
Az élő Istennek ö nagy kegyelmébe,
Mint drága Olaj-fák, az jó Új-törvénybe.
Kik-közül Szent Mátyás el-ki-választaték,
Mivel gonosz Júdás Krisztustól távozzék:
Az Apostólságra helyébe téteték,
Az tizen-kettödik szám fel-ékesedék.
Adj nékünk-is Isten illy jó sorsot érnünk,
Hogy teljes lehessen a' mi dicsősségünk:
Te jobb-kezed-felöl engedgyed lehessünk,
Mind földön, mind Menyben kegyelmedben lennünk.
Hogy Szent Lélek szálla az Apostolokra,
Fel-indúla nyelvek Isteni áldásra:
Hiva mindeneket penitentziára,
A' Christus Jesusnak drága igájára.
Onnét Szent Mátyás-is az Apostolságnak,
Hogy eleget-tenne nagy hivatallyának:
El-méne földére a' pogányságoknak,
Igéjét hirdeté a' Christus Jesusnak.
Melyben mikor sokat fáradt, s' múnkálkodott,
A' Christus nevé-ért szép piros vért ontott:
Keserves halállal örömest áldozott,
Ugy nyerte-el végre a' Mártyromságot.
Dicsirtessél Uram a' te Szenteidben,
Kiket dicsöitesz igen mindenekben:
Tengeren, a' Földön, és a' magas Menyben,
Aldassál Ur Isten mind örökké, Amen.

2010. január 8., péntek

Többféle ima



A hálaadás imája


Mindenért, amit adtál,

hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit elvettél

hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit segítségeddel megtehettem,

hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit megakadályoztál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden örömért, amivel boldoggá tettél,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden szenvedésért, amivel formáltál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden békés óráért, amivel széppé tetted életemet,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden problémáért, amitől megszabadítottál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden jó tulajdonságomért, amivel szolgálhattalak,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden gyengeségemért, amivel alázatra tanítottál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden erényért, amit nekem ajándékoztál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden bocsánatért, amiből irgalmadat megismerhettem,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden szép emberi kapcsolatomért, amivel gazdagítottál,

hálát adok Neked, Istenem!

Minden emberért, akit tőlem elszakítottál,

hálát adok Neked, Istenem!

A halálom időpontjáért és módjáért, amit nekem választottál,

hálát adok Neked, Istenem!

A helyért, amelyet nekem országodban készítettél,

hálát adok Neked, Istenem!

Ámen


Assziszi Szent Ferenc imája



Uram, tégy engem békéd eszközévé…

Hogy szeretetet vigyek oda,

ahol egymást gyűlölik,

Hogy kibékülést vigyek oda,

ahol egymást bántják,

Hogy egyetértést vigyek,

ahol viszálykodnak,

Hogy hitet vigyek oda,

ahol a kétkedés kínoz,

Hogy az igazságot vigyem oda,

ahol a tévedés uralkodik,

Hogy a reményt vigyem oda,

ahol a kétségbeesés kerekedett felül,

Hogy örömet vigyek,

ahol szomorúság van,

Hogy fényt vigyek,

ahol homály uralkodik.

Ó, Uram, segíts,

Hogy ne vigasztalásra vágyakozzam,

hanem hogy én vigasztaljak,

ne megértést keressek,

hanem, hogy én értsek meg másokat,

ne magamnak keressem a szeretetet,

hanem, hogy én szeressek.

Mert aki ad – az kap,

aki megbocsát – az nyer bocsánatot,

aki meghal – az születik újjá

az örök életre.

Ámen


Ima a Szentlélek vezetéséért


Uram, átadom Neked életemet. Szívemből megbocsátok mindenkinek, aki életem folyamán megbántott.

Hálát adok mindenért, ami történt velem. Minden ajándékodat megköszönöm, Uram.

Hálát adok a szenvedésekért és a rossz napokért is, mert irgalmad és jóságod mindent javamra fordított.

Kérlek Uram, add nekem Szentlelkedet! Add, hogy fölismerjem mindig Lelked vezetését, és készséges szívvel engedelmeskedjek neki!

Vegyél el belőlem minden bizalmatlanságot és félelmet, és add, hogy gyermeki szívvel egészen Rád hagyatkozzam! Rád bízom életemet, halálomat és minden javamat.

Add meg nekem, Uram azokat a lelki adományokat, amelyekkel szolgálhatlak Téged ezután!

Fölajánlom Neked képességeimet és körülményeimet, odaadom minden kívánságomat és vágyamat.

Kérlek, légy Ura életemnek és változtasd át szívemet olyanná, amilyenné öröktől fogva eltervezted!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

Ámen



Gyógyíts meg engem Uram!


Uram, hiszem, hogy Te teremtettél, és hiszem, hogy ma is szeretsz engem.

Egészen átjár, és körülvesz a Te teremtő energiád, erőd, és szereteted, a jóság és a szépség hatalma.

Jöjj a Te gyógyító erőddel és ajándékozz meg testem és lelkem egészségével!

Néha a gyermekkor zavaraitól szenvedek: a hiányos odaadás, a kevés szeretet, de saját hibáim és kudarcaim miatt is. De hiszem, hogy Te mindent meg tudsz bocsátani és mindent képes vagy meggyógyítani.

Segíts, hogy ne szenvedjek többé a keserű érzésektől és élményektől! Szabadíts meg engem Szentlelked által minden negatív tapasztalattól és rossz emléktől!

Adj nekem új jövőt, az öröm és a biztonság új érzetét, új kapcsolatot Veled és felebarátaimmal! Engedd, hogy átéljem gyógyításod valóságát és teljességét!

Uram, bízom segítségedben. Gyógyíts meg és fordíts magad felé engem!

Ámen



Ima a betegekért

Mária, Jézus Anyja, kérlek virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!

Különösen azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat,

Akik haláltusájukat vívják,

Akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,

Akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,

Akiket senki nem ápol,

Akik járni szeretnének, de ágyhoz vannak kötve,

Akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket,

Akik nyugtalanul hánykolódnak ágyukon, nem tudnak aludni, az éjszakát nyitott szemmel töltik,

Akiket betegségük miatt családjuk szegénységének gondja is kínoz,

Akiknek végleg le kell mondaniuk jövőbeli terveikről,

Akik nem hisznek az örök életben,

Akik nem tudják, hogy Krisztus szereti őket.

Ámen



Ima gondjaink átadására

Uram, átadom Neked minden gondomat, melyek saját személyem vagy hozzátartozóim miatt nyugtalanítanak, és átadom Neked minden lelki és testi szenvedésemet. Hiszem, amit Szent Péter apostol által üzensz nekem: „Minden gondotokkal forduljatok Hozzá, mert Neki gondja van rátok” (1Pt 5,7). Szavadnál foglak Uram, és minden gondomat a kezedbe teszem. Tégy vele azt, amit akarsz. Mostantól fogva minden gondom a Tied!

Gondjaimmal együtt átadom Neked minden aggodalmamat, kínzó érzésemet is, amelyek nyugtalanítanak, és mindig újra feltörnek bennem, sőt kínoznak, és szerencsétlenné tesznek. Nem gondolok többé azokra az emberekre és körülményekre, amelyek ezeket előidézték. Átadom neked ezeket úgy, ahogy vannak, ha nagy fájdalmat okoznak is. Minden bizonytalanságot és aggodalmat felvált bennem a bizalom, hogy Neked gondod van rám. Átadom Neked minden jogomat arra, hogy védjem és igazoljam magam. Nem akarom a rosszat rosszal viszonozni. Nem akarom többé magamban mindig csak a jót, másban pedig csak a rosszat látni. Rád hagyom minden helyzet és körülmény megítélését.

Átadok Neked mindent, ami engem nyomaszt és megfélemlít. Átadom Neked betegségemet. Nem akarok többé arra gondolni, hogyan és miért kezdődött el valami. Elég, hogy Te tudod azt. Bizalommal karok a jövőbe tekinteni, mivel Te csak az én javamat akarod. Most összeszedem minden gondomat, és átnyújtom Neked azokat, legyenek a Te kezedben. Uram, bízom Benned, hogy Te azokat átveszed, gondoskodsz rólam, és segítesz nekem mindent a lehető legjobban megoldani.

Uram, hálát adok Neked, és áldalak Téged, hogy határozottan felszólítasz, az aggodalmaskodás, bosszankodás, siránkozás és boldogtalanság helyett inkább Benned bízzak, és engedjem, hogy Te gondoskodj rólam. Köszönöm, hogy arra hívtál, hogy vidám és boldog életet éljek Veled.

Ámen

Ima a megbocsátásért!






Így készüljünk az imádságra:

Nyisd meg, Uram, ajkamat neved dicséretére; tisztítsd meg szívemet minden hiábavaló és vétkes gondolattól; világosítsd meg értelmemet, gyújtsd lángra szívemet, hogy ezt az imát méltón, figyelmesen, áhítattal végezzem, és meghallgatásra méltó legyek isteni fölséged színe előtt. Krisztus, a mi Urunk által.



Megbocsátó ima



Mennyei Atyám, azt a kegyelmet kérem ma Tőled, hogy mindenkinek meg tudjak bocsátani, akivel bajom volt eddig az éltem folyamán. Tudom, hogy megadod nekem azt a kegyelmet és erőt, ami kell ahhoz, hogy megbocsássak. Többé nem akarok Rád haragudni, Istenem, és megbocsátok Neked minden bajért, gondért, betegségért, halálért, ami előfordult a családomban. Tudom, hogy nem büntetés gyanánt küldted ránk ezeket, és bocsánatot kérek Tőled, végtelenül jó és szerető Istenem, amiért azzal vádoltalak, hogy Te küldte a bajt! Ma átadom magam Neked hitben és bizalomban; Te jobban szeretsz engem, mint én saját magamat, Te jobban akarod az én boldogságomat, mint én magam.

Uram Jézus Krisztus, Te vagy az életem Királya. Kérlek, jöjj a szívembe még bensőségesebb módon! Segíts nekem, hogy Veled együttműködve minden akadályt feloldjak, ami gátolja szereteted áradását vagy útját állja Szentlelked működésének bennem és rajtam keresztül! Kérlek, segíts nekem elfogadni azt a kegyelmet, hogy a Te legszentebb szívedben megpihenjek és hagyjam, hogy szeressél!

Uram, mivel Te is megbocsátottál nekem, ezért én is meg tudom bocsátani MAGAMNAK minden hibámat, bűnömet és mindent, amit én rossznak találok magamban. Uram Jézus Krisztus, én megbocsátok magamnak azért, hogy belemerültem az okkult dolgokba: horoszkópokat olvastam és asztrológiával foglalkoztam; részt vettem spiritiszta szeánszokon, boszorkány összejöveteleken, éterből jövő energiákkal gyógyítók összejövetelein, New Age rendezvényeken vagy transzcendentális meditációkban, reiki és agykontroll tanfolyamokon, dianetikai előadásokon, jövendöléseket hallgattam, jósoltattam magamnak és varázslóknál kerestem gyógyulást; felkerestem kristállyal gyógyítókat, tenyérből és tarokk-kártyából jóslókat, ábécés deszkalapokat és olyan jelvényeket használtam, amelyek nem a Te dicsőségedet szolgálják. Uram Jézus, megbocsátok magamnak azért, hogy olyan emberek működését (erőforrásokat) vettem igénybe, akik (amelyek) nem Te dicsőségedet szolgálják, hanem ellened dolgoznak, mint például a jövőbelátók, csodadoktorok, médiumok, jósok, szellemidézők, boszorkányok és vajákos emberek.

Uram Jézus Krisztus, én megbocsátok MAGAMNAK azért, hogy nem Téged tettelek az életem középpontjába, hanem hagytam, hogy emberek és tárgyak legyenek az isteneim. Megbocsátom magamnak, hogy hiába vettem szent Nevedet, hogy csúnya szavakat használtam, hogy pletykálkodtam, hogy rémhíreket terjesztettem, hogy csúnya vicceket meséltem, hogy mocskos dolgokat beszéltem. Megbocsátom magamnak, hogy fogamzásgátlót használtam, hogy bármi módon részt vettem házasságtörésben, homoszexuális cselekedetekben, testi kéjelgésben vagy a tisztaság elleni bármilyen bűnben. Uram, megbocsátom magamnak, hogy sokszor részegre ittam magam vagy kábítószereztem; hogy nem becsültem eléggé magamat és másokat, főleg a családom tagjait (szüleimet, testvéreimet, házastársamat és gyerekeimet). Megbocsátom magamnak, hogy hazudtam, csaltam, loptam. Megbocsátok magamnak minden erőszakos cselekedetet, főleg minden abortuszt.

Uram Jézus Krisztus, neked adok minden önmagamra irányuló negatív gondolatot. Az egész énemet Neked adom teljesen, és kérlek, bocsáss meg nekem, és én is őszintén megbocsátok magamnak azért, hogy nem szerettem magamat és nem szerettelek Téged önmagamban.

Uram Jézus, megbocsátok ANYÁMNAK és APÁMNAK minden bántást, amiben akarva vagy akaratlanul részesítettek: azt, hogy nem szerettek, nem figyeltek rám eléggé, nem beszéltek eleget velem, nem tették azt, amire nekem szükségem lett volna, nem értettek meg és nem támogattak (érzelmileg vagy anyagilag). Megbocsátom nekik, hogy éreztették velem vagy tudomásomra is hozták, hogy engem nem akartak, és csak teher, tévedés voltam az életükben, vagy nem ilyennek akartak. Megbocsátok nekik azért, hogy alkoholisták vagy kábítószerélvezők voltak, hogy veszekedtek, hogy nem becsülték eléggé egymást, a testvéreimet vagy engem, hogy érzelmileg, fizikailag, szexuálisan vagy szóban bántalmaztak. Megbocsátom, hogy elhagytak, hogy a nagyszülőkre bíztak, hogy nevelőszülőkhöz kerültem. Megbocsátom, hogy kritizáltak, hogy zavarba hoztak, hogy túl sokat követeltek tőlem, hogy túl szigorúan ítélkeztek fölöttem, hogy manipuláltak, hogy parancsolgattak, hogy nem védtek meg, amikor arra lett volna szükségem. Megbocsátom, hogy igazságtalanul bűntettek, hogy nehezteltek rám vagy nem fogadtak el engem, hogy egymáshoz nem voltak hűségesek, hogy elváltak és újra házasodtak. Uram, megbocsátok anyámnak, apámnak, és kérlek, hogy áldd meg őket most ebben a pillanatban!

Megbocsátom TANÁRAIMNAK, hogy sokszor nem szerettek, kigúnyoltak, lenéztek, rossz jegyet adtak, amikor pedig jól feleltem, megbocsátok ISKOLATÁRSAIMNAK, amikor megvertek, nem vettek be a társaságukba, rosszra tanítottak, visszaéltek bizalmammal, csalódást okoztak, becsületemben kárt okoztak, megloptak. Uram Jézus, én most mindezeket megbocsátom nekik, és kérlek, áldd meg őket.

Megbocsátom TESTVÉREIMNEK szeretetlenségüket és negatív cselekedeteiket. Megbocsátom, hogy elutasítottak, hogy hazugságokat beszéltek rólam, hogy haragudtak rám, hogy fizikailag és érzelmileg bántalmaztak, hogy versenyeztek velem szüleink szeretetéért.

Megbocsátok továbbá minden ROKONOMNAK azért, hogy beleavatkoztak a dolgaimba (üzlet, család, személyes ügyek), hogy kihasználtak engem, hogy becsaptak, hogy negatív érzelmeket tápláltak irántam. Imádkozom értük, és Isten áldását kérem rájuk!

Megbocsátom HÁZASTÁRSAMNAK és GYEREKEIMNEK, hogy nem szerettek eléggé, hogy nem beszéltek velem eleget, hogy nem kaptam tőlük elég figyelmet, hogy nem fogadtak szót, hogy nem tiszteltek, hogy sokszor kigúnyoltak, nem támogattak, nem értettek meg. Megbocsátok nekik azért, hogy kihasználták egymást, másokat vagy engem; hogy ittak és kábítószereztek, hogy veszekedtek és verekedtek, és mindenért, ami engem zavart vagy bántott. Imádkozom értük és Isten áldását kérem rájuk!

Megbocsátom BARÁTAIMNAK és SZOMSZÉDAIMNAK, hogy nem támogattak és nem voltak rám tekintettel, hogy pletykálkodtak rólam vagy a családomról, hogy előítélettel voltak irántam, hogy a kölcsönt nem adták meg és a kölcsönkért holmit nem hozták vissza. Megbocsátok minden szeretetlen cselekedetet és azt, hogy bűnös viselkedésre bíztattak másokat vagy engem. Uram Jézus, megbocsátok nekik, és kérlek, hogy áldd meg őket ma!

Uram Jézus, megbocsátom minden PAPNAK, APÁCÁNAK, PÜSPÖKNEK (és a PÁPÁNAK is), hogy nem voltak kedvesek és barátságosak és nem nyújtottak segítséget nekem; hogy uralkodni akartak rajtam és nem szolgálni, hogy kicsinyesek és túl szigorúak voltak, hogy anyagiasak voltak, hogy rossz beszédeket mondtak, hogy rosszul tanítottak és hogy akarva vagy akaratlanul fájdalmat okoztak. Megbocsátom továbbá a KÖZÖSSÉG minden TAGJÁNAK, hogy nem fogadtak el, hogy hátrányos megkülönböztetéseket alkalmaztak, hogy pletykálkodnak és hogy egymást kinevetik. Imádkozom értük, Uram, és az áldásodat kérem rájuk!

Megbocsátom MUNKAADÓIMNAK (FŐNÖKEIMNEK), hogy nem fizettek nekem igazságos munkabért, hogy nem méltányolták a munkámat, hogy szeretetlenek voltak és igazságtalanok, hogy megaláztak és gúnyolódtak rajtam hitem miatt, hogy haragudtak rám és veszekedtek velem, hogy nem léptettek elő, hogy nem dicsérték meg a munkámat, hogy felmondtak és nem adtak nekem más munkát.

Megbocsátom az összes MUNKATÁRSAMNAK, hogy pletykáltak rólam, hogy a nyakamba sózták az ő munkájukat, hogy nem segítettek, hogy az én beosztásomra fájt a foguk vagy hogy igyekeztek megnehezíteni az életemet. Imádkozom értük, és Isten áldását kérem rájuk!

Uram Jézus, most kérem a kegyelmedet, hogy meg tudjak bocsátani ANNAK A SZEMÉLYNEK, aki a LEGJOBBAN MEGBÁNTOTT, akiről azt mondtam, hogy neki soha nem fogok megbocsátani, annak, akinek a legnehezebb megbocsátanom. Én most elhatározom, hogy megbocsátok neki. Uram Jézus, kérlek, áldd meg ezt a személyt!

Köszönöm, Jézus, hogy segítesz megnyílnom a megbocsátás ajándékára, elfogadom azt és válaszolni rá, hogy végre lassan elkezdhetek megszabadulni a meg nem bocsátás rabságából.

Köszönöm, Szentlélek, hogy megvilágosítod a szívemet és az értelmemet, hogy megmutatod, kik azok, akiknek meg kell bocsátanom, és hogy erőt adsz a megbocsátáshoz.

Köszönöm, Mennyei Atyám, hogy feltétel nélkül szeretsz engem. Segíts, hogy én is úgy tudjak szeretni és megbocsátani, mint Te!

Ámen

2010. január 7., csütörtök

Miatyánk


Az Úr imádsága













A kinyilatkoztatás Krisztusban teljesedett be. Míg a zsoltárokat Krisztus vette át az emberektől, addig a Miatyánkra ő tanította az embereket. Teljes szövegét Szent Máté evangéliumában találjuk (6,9-13); az alkalmat, amikor Jézus elmondta, Szent Lukács írta le (11,1-2). Minden mondatában ott van az Ószövetség, annak Krisztusban való beteljesedése is; egyben mindegyik személyes felszólítást tartalmaz számunkra.





Krisztus kiérdemelte nekünk a fogadott fiúság kegyelmét, ezért vehetjük át tőle, és mondhatjuk mi is:

MI ATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY !

Mózes a szent, félelmetes, minden teremtményen felülálló ("transzcendens") Istennel találkozott. Krisztus, mint Főpap, Isten nevét áldozattal szenteli meg, amely egyszerre engesztelő és dicsérő - hogy Isten neve bennünk és általunk szentelődjék meg. És ez a keresztségben már elkezdődött:
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED !

A szétszórt zsidó népből Isten kovácsolt egy nemzetet, majd egy országot. Dávid király, mint Krisztus előképe, Isten országának közeledtét jelezte. Krisztus pedig, mint Király kihirdeti Isten országának elérkezését. A Krisztus vére és szenvedése által megszerzett ország reménybeli polgárai vagyunk:

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD !

Izrael királysága törékeny: a számkivetésben, szenvedésben tanulja meg a nép fölfedezni Isten akaratát.

-- Krisztus, mint PRÓFÉTA az Őt küldő Atya akaratát teljesíti; még az Olajfák hegyén is ezt akarja.lsten akaratát nekünk itt a földön kell betöltenünk:

LEGYEN MEG A TE AKARATOD, AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS!
Isten mindenben gondoskodott a népről, amelynek kinyilatkoztatta magát (pl. a manna a pusztában).

-- Krisztus, mint FŐPAP az Eucharisztiában örök táplálékot adott a vándorúton járó embereknek. Bizalommal kérhetjük tehát égi (és földi) kenyerünket:

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA !

A bűn Isten uralmával szembeni adósság, amelyet csak Ő engedhet el. -- Krisztus, mint KIRÁLY megadja apostolainak az oldás-kötés hatalmát. -- Csak akkor nyerhetünk mi is bocsánatot, ha megbocsátók vagyunk:

BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK!

Az első kísértéstől kezdve ott a lehetőség, hogy az emberi akarat Isten akaratával szembeszegüljön (Ádám, Káin stb.). -- Isten akaratának teljesítése érdekében még Krisztusnak is meg kellett hoznia a maga áldozatát. A kísértésnek mindig ellenállhatunk, ha azt tudjuk mondani:

NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL!

S mindazt, amit kértünk, egyúttal teljes odaadásunkat is sűrítsük bele ebbe az egyetlen szóba:

ÁMEN.

2010. január 5., kedd

Esti ima



ESTI IMA



Lefekvéskor mondjuk




Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!”

Kérlek, édes Jézusom, a Szentlélek Szeplőtelenje Nevében és Szívében, légy kegyes, és ezek alapján add meg éjszakai pihenésem alatt 1 millió lélek megmenekülésének kegyelmét a szörnyű kárhozattól, és másik 1 millió lélek kiszabadulásának kegyelmét a tisztítótűzből!

Uram hallgasd meg könyörgésemet, és az én kiáltásom jusson Eléd!

Köszönöm Jézusom, szeretlek Jézusom, áldott légy!

Ámen.

Ha ezt az imát este lefekvéskor szívből elimádkozzuk, meg is kapjuk a benne kért nagy kegyelmet (2X1 millió lélek) kegyelmi állapotban, főleg ha napközben is gyakran mondogatjuk az invokációkat.

Az Úr Jézus szavai ezen esti imával kapcsolatban:

„A Föld engesztelő központja Magyarország. Tehát hazátokból választottam ki egy kedves gyermekemet és vele küldtem ezt nektek, hogy minden este imádkozzátok. El sem tudjátok képzelni, mennyi lélek menekül meg ezáltal, és milyen sok szabadul ki a tisztítótűzből.”

Imádság

Az Engesztelés Imádsága


Örök Atya/Anya, kéréssel fordulunk Hozzád,
- Adjatok nekünk üdvösséget,Örök Életet!
Most azokért a lelkekért imádkozunk, akik szándékban, akaratban elfordultak Tőled, és nem képesek visszatalálni a Szent Fény Örök Birodalmába.
Kérünk Téged, adj nekik Kegyelmet!
Adj rájuk üdvösséget!

Édes jó Anyánk, Szűz Mária, kérlek, segíts nekünk abban, hogy a szívek megnyíljanak, és a lelkek megtisztuljanak!
Édesanyánk kérünk téged, vezess minket, támogass minket!
Támogass abban, és működj együtt velünk, hogy imádságunkban kellőképpen elmélyültek legyünk, és kellő alázattal és szerető szívvel forduljunk embertársaink felé.

Az IMA ereje által gyógyuljanak a lelkek, és kapjanak Örök Üdvösséget!

Imádkozunk Hozzád Mennyei Atyám, Országunk felvirágoztatásáért!
Engesztelő Imával fordulunk Hozzád, az Országban, és Országon kívül élő szegényekért, szenvedőkért, a kegyvesztettekért, azokért, akiknek lelke elsötétült a fájdalomtól, akik örök rabságban élnek az idő fogságában, a haldoklókért, gyermekekért, a nyomorgókért és mindazokért, akik nem képesek szívüket felemelni Hozzád.
Örök Atya/Anya, kéréssel fordulunk Hozzád,
- Adjatok nekünk Üdvösséget, Örök Életet!
Ámen.




Árpád imája

Árpád Imája a Honfoglaláskor




Boldog Isten nézz ránk a magas egekből,

áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből.

Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!

Magyarok Istene! Tarts meg itt bennünket!

Évezredeken át, áldd meg életünket,

viharban és vészben oltalmazz meg minket!

Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,

ne érezzük soha a hontalanságot.

Duna, Tisza partján magyar szóval áldjuk,

ez legyen örökre a mi Szent Országunk.

Legyen minden magyar a Te Fény gyermeked,

pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted.





Székely Miatyánk



Miatyánk,ki a mennyekben vagy,kitől jön élet és halál,
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal,és vigaszra csak ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél,s ha meghalunk is úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe,megkönnyezi ravatalunk.
A Te neved megszenteltessék!E nép mindig benned bízott.
Te székely Isten,félünk Téged,bár sújtva sújt az ostorod.
Atyánk,bár itt van a halálunk,büszke lelkünk nem kesereg.
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,megszenteltessék a Neved.
Óh,jöjjön el a Te országod,add,hogy még boldogok legyünk.
Add,hogy még egyszer reánk nézzen,a mi szent Hargita hegyünk!
Add,hogy még egyszer legyen boldog,Székelyhon minden hű fia,
Add,hogy még felvirradjon egyszer,ez a bús gyászos éjszaka.
A Te akaratod legyen meg,hogyha már minket elhagyjál,
Ha a fohászunk már meg nem hallod ,s ha a sorsunk egy hős halál;
De engedd meg,hogy kisfiúnknak,kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein,még egy dicső székely kikelet!
Ne vigy minket a kísértésbe,ne higgyük,hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben,mindig csak székely vére folyt.
Ne add,hogy benned is csalódjunk,ne add,hogy ne higgyünk Neked,
Nem lehet az Istenünk,hogy Te cserbenhagytad a népedet.
Tied lett hatalom,dicsőség,ki belénk óltád a hitet,
Amely belénk múltunkban bízó,s jövőt szülő reményt vetett.
A mi lelkünk nemesebb,büszkébb?Merészebb mint más népeké?
Vállaljuk ami lehetetlen,mert felnézünk a Nap felé.
Tanuljatok ti földi népek!Éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből,sír szélén is reményt fakaszt.
Éreznétek a szent hitet,mit minden hű székely szív dobog,
Éreznétek,s megértenétek,hogy a székely csak győzni fog.
Győzünk!Ha nem mi,unokáink.S mi szépen csendben meghalunk.
Mert tudjuk,egyszer még felharsan Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szívünk szent keservével,egy jégvirágban megfagyunk,
Hiszünk most,s hiszünk mindörökké
ÁMEN! MI SZÉKELYEK VAGYUNK!





Magyarok imája

Pál Dániel Levente: Minden magyarok imája



MI ATYÁNK, ki vezettél minket végtelen földeken keresztül Hunniába, ki több mint ezer éve vigyázol ránk a történelem viharai közepette, ki a legnagyobb vészekben sem engedted elveszni a magyar nevet.

AKI A MENNYEKBEN VAGY, és onnan követed vigyázó tekinteteddel szeretett népedet.

SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, hogy még élhetünk, mi magyarok magyarként élhetünk.

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, s benne adj nekünk végre békét és megbecsülést.

LEGYEN MEG A TE AKARATOD, s ha úgy akarod, szenvedjünk még évezreden át, de ne engedd, hogy szétszóródva lassan elpusztuljunk,

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA, adj költőket, művészeket, tudós tanárokat, hogy ők táplálhassák vérükkel és verejtékükkel éhező Nemzetünk.

ÉS BOCSÁSD MEG A VÉTKEINKET, mert emberként nem vagyunk különbek másoknál. Sokszor elhagytunk, sokszor megtagadtunk, ideje visszatérnünk szeretetedhez!

MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK, mert sokan voltak, nagyon sokan, kik gyűlölettel ontották nemes vérünk, és ontanák ma is, ha nem fognád vissza fegyveres kezük.

ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, mutasd meg végre az igaz utat, hogy végig mehessünk rajta.

DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, a megcsonkított Hazát rágó pénzszagú férgektől, a fogaikat csattogtató szomszédainktól, kiknek éhségét csak utolsó csepp vérünk tudná csillapítani.

MERT TIED AZ ORSZÁGUNK, erőnk és dicsőségünk.
ÁMEN.



Máriához ima


Boldogasszony Anyánk!

Boldogasszony Anyánk, Fényes tekinteteddel nézzél le reánk. Hozzád könyörgünk, Téged kérünk, Magyar nemzetünk megmentésében, Adj segítséget nékünk. Boldogasszony Anyánk nézzél le reánk Magyarokra, Kik, Hozzád könyörögnek, Benned remélnek. Adj jobb sorsot e Nemzetnek! Add, hogy feltámadjon ez az Ország és újra visszataláljon Hozzád! Adj nekünk Reményt, Békességet és soha el nem fogyó bizalmat Benned. Boldogasszony Anyánk, tekintsél le reánk. Áldott kezeidet nyújtsd segítségül nékünk, Hogy sorsunkat ne szenvedjük, Hanem örömödben leljük. Boldogasszony Anyánk, add nékünk vissza Koronánk Szentségét! Engedd, hogy újra felragyogjon, s minket Fényével beborítson! Kárpátok bércein felcsendül az ének, Vigad a bús magyar... Lesz-e áldás, áldomás, vagy részünként már csak a nyomor marad? Sírva vigad a magyar… Könnyei végig peregnek arcán, Lelke sajog, fájdalom járja át… Így tudni, ki az Igaz Magyar, Ki menté és nem veszejté Hazáját. Boldogasszony Anyánk, nézzél le reánk. Hallgasd meg bús könyörgésünket… Minket Magyarokat, soha ne hagyjál el! Áld meg ezt a Hazát, Segíts, hogy Újjászülethessen! Népednek add vissza e Szentséget. Add, hogy újra EGY legyen az Ország, és a MAGYAROK ISTENE kormányozza Országát! Ámen.

Ima-Fohász



Prókai Tamás

A Sors Pecsétje


Magyarok Nagyasszonya! Drága Édesanyánk! Sugárzó tekénteted vesd most mireánk! Segéld meg árva magyari véredet S óvón emeld fölénk most segítő két kezed! Mérhetetlen a szenvedés, az ország veszőben! Árva tyúk sem kotlik már a likas teknyőben! Szent Szűvednek szerelmetes Fénye Legyen rongyos testünknek enyhülése! Könyörülj meg rajtunk egyetlen Anyánk, Hisz’ Tied utolsó szögig meggyalázott Hazánk! Szólj érettünk – esdve kérlek – pár jó szót Fiadnál, Segítse meg szeretett népét e végső csatánál, Mert az Idők mostan bevégeztettek, S a magyar sorsa pecsétet tesznek! Segítsen meg minket, e pecsét ne a halálé legyen, Hanem az életé, és ne kelljen féljen Az, ki tiszta szívéből Fényben él! Hisz’ tudod jól, a magyari ilyen nép! Szabadíts fel minket ezerév jármából, S ébreszd fel végre a magyart rémlő álmából! Magyarok Nagyasszonya! Drága Édesanyánk! Sugárzó tekénteted vesd most mireánk! Segítsd meg árva magyari véredet S ne hagyd pusztulni e végső időkben!

Hazánk Nagyasszonya



Hazánk Nagyasszonya, aki tisztel Téged.
Nehéz időket él a Te Magyar néped
Hiszünk egy jobb sorban és szeretünk Téged
Könnyező imánkból csokrot nyújtunk Néked
Semmi más nem maradt, csak szent segítséged
Ezért könyörög most a hű Magyar néped.

Mária , Mária maradj a Magyarnak segítő Asszonya.

Hazánk Nagyasszonya, hontalan reménye,
Árva nép gyámola, éjszakának fénye!
Hiszünk egy jobb sorsban és szeretünk Téged
Könnyező imánkból csokrot nyújtunk Néked
Semmi más nem maradt csak, csak szent segítséged
Ezért könyörög most a Te Magyar néped

Mária, Mária maradj a Magyarnak segítő Asszonya

Hazánk nagyasszonya, nem féltjük országunk,
Hiszen Neked adta első szent királyunk.
Ameddig velünk vagy, jöhet vészek vésze,
Erős lesz e nép, ha Te leszel vezére
Semmi más nem maradt csak szent segítséged
Ezért könyörög most a Magyar néped
Mária, Mária maradj a Magyarnak segítő Asszonya.

2010. január 4., hétfő

Ima-Fohász


Ima - Fohász



URAM kérlek, tégy engem BÉKÉD eszközévé. Azt add meg számomra, ami SZERINTED a legjobb nekem. Kérlek, óvjad, vigyázd lépteimet. Ne engedd, hogy magamra maradjak, és magányomban UTÁNAD szomjúzak. URAM kérlek, tégy engem BÉKÉD eszközévé. Szólalj meg rajtam keresztül, nyilvánulj meg rajtam keresztül, hogy ÁLTALAD a szívek megnyiljanak és HOZZÁD forduljanak, TÉGED szolgáljanak. Ha mindezt megtetted URAM,- kérlek, fogadd Szívedbe a MAGYART! Adj neki jobb sorsot, kérlek! Emeld Őt SZERETŐ SZÍVEDBE, fázó lelkét ott melengesd fel. Ruházd fel Őt az IGAZSÁG SZAVÁVAL, a KIÁLLÁS BÁTORSÁGÁVAL. VÉGTELEN SZERETETEDDEL ébreszd Őt, hogy végre rádöbbenjen, mi végre él ebben a HAZÁBAN, miért született MAGYARNAK. URAM, ATYÁM,- kérlek, áld meg MAGYAR NÉPED. Tedd BÉKÉD eszközévé, IGÉD hirdetőjévé, hadd váljon újra FÉNYLŐ NEMZETTÉ, az IGAZSÁG NÉPÉVÉ. URAM kérlek, soha ne hagyd magára ŐT! Ámen.